Termékek Menü

Android rendszerről...

Mi az az Android?
Az Android egy mobil operációs-rendszer, amelyet a Google fejleszt érintőképernyős okostelefonokra. A rendszer első kiadása 2008 októberében készült el, kereskedelmi forgalomban az 1.5-ös verzió elkészülte után, 2009 májusa környékén kezdett igazából elterjedni. A 4.4.2-es (Kit Kat) névre hallgató verzió 2013 szeptemberében került bemutatásra. Ez alatt a pár év alatt a legnépszerűbb platformmá vált, jelenleg az összes eladási statisztika azt mutatja, hogy világszerte az Android a legkelendőbb rendszer az okostelefonok körében.

2014 októberében mutatták be a jelenleg legújabb Nexus-t a Nexus 6-ot (Motorola) és a Nexus 9-et (Asus), amiken az Android 5.0 Lollipop található

Az, hogy melyik verzió melyik készüléken fut, az a gyártókon múlik, sajnos vannak olyanok, amelyek sohasem fogják megkapni a Jelly Bean / Kit Kat frissítést, mások már azzal érkeznek.

Miért pont Android?
Mi is különbözteti meg az Androidot a többi mobiltelefon-platformtól? Mitől növeli a részesedését ilyen hirtelen ütemben? Gyorsaságban, kezelhetőségben, funkcionalitásban egyedül az iOS veszi fel vele a versenyt, azonban annál sokkal jobban testreszabható, az újabb készülékek, pedig gyorsabbak és nagyobb tudásúak, mint az előbb említett gyártó készülékei. A Market-ben (amely az Android alkalmazás-boltja), 250.000 körüli program és játék érhető el, nagyobb részük ingyen. Ha valamit nem tud a gyári Android rendszer, akkor néhány kattintással telepíthetünk egy alkalmazást, ami megfelel az igényeknek.

Milyen készülékeken fut Android?
A mobilokon kívül az Android nagyon sok helyen megállja a helyét. Kis erőforrásigénye miatt alkalmas akár autók fedélzeti számítógépére is, de a legújabb divat-cikk, a táblagépek piacán is tömegével érkeznek az Android-dal szerelt példányok. Android azoknak a gyártóknak a készülékein fut, akik tagjai a Google által megalapított OHA (Open Handset Alliance) nevű szövetségnek. Mobiltelefon gyártók közül többek között a HTC, az LG, a Motorola, a Samsung és a SonyEriccson is tagjai az OHA-nak.
Az Android rendszer futtatásához a telefonnak meg kell felelnie bizonyos hardveres követelményeknek. Lényegében ma kapható telefonok mindegyike tartalmaz Bluetooth, Wifi és GPS vevőt, giroszkópot és iránytűt is.
A magyarországi kínálat is meglehetősen széles, hónapról-hónapra kb. 50 készülékből álló választék áll a vásárlók rendelkezésére. Az árak a készülékek tudásától függően skálázódnak, nagyságrendileg 20.000 forinttól kezdve találunk a fentebb említett paraméterekkel rendelkező mobilokat.

Mire kell figyelni vásárláskor?
A drágább készülékek szoftveresen nagyjából ugyanazt nyújtják, mint az olcsóbbak, inkább a telefon hardverében van eltérés. Több pénzért nagyobb képernyőt, kijelző- és kamerafelbontást, több memóriát, és háttértárat, erősebb processzort és grafikus magot kapunk a készülékbe. Ezen kívül gyártótól függően különböző extra szolgáltatások férnek bele a nagyobb költségekbe: videokimenet, közelség- és fényerősségszenzor, elülső kamera, stb… .
Elsősorban természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy mire szeretnénk használni a telefont. Ha egy olyan okostelefont szeretnénk, ami a mai kor elvárásinak megfelel, könnyen kezelhető és sok funkciója van, akkor erre bármelyik Androidos telefon megfelel. Játékokhoz erősebb processzor és grafikai teljesítmény kell, internetezéshez, navigációhoz jól jön a nagyobb kijelző.

Kijelző:
Az okostelefonok egyik legfontosabb része a kijelző, hiszen ez a legfontosabb bemeneti és kimeneti perifériájuk is. Az kijelzőket 4 tulajdonság segítségével viszonylag jól minősíteni lehet:
Az első az “érintésérzékelési elv”. A régebbi kijelzők rezisztív technológiával működnek, vagyis lényegében a fizikai nyomást érzékelik. Nagyon ritkán fordul már elő, hiszen jelentős limitációi vannak. A jelenleg kapható kapacitív kijelzők a hagyományos “simogatós” érintőképernyők. A felhasználói élmény nagyságrendekkel jobb a kapacitív kijelzőknél.
A másik fontos tulajdonság a képátló. Az Androidos telefonok a 2.6″-tól egészen a gigászi 6.3″-ig skálázódnak. Van aki a kis kijelzőt szereti, mert ez együtt jár a kis mérettel, mások a használhatóság érdekében minél nagyobb képátlót szeretnének. Igazából ez egyénenként változó, hogy ki mekkora telefont tud elhordozni a zsebében, mi az a fizikai méret, ahol már téglának érezzük a mobilunkat.
Rögtön a méret után figyelni kell a képpontok számára. Általánosságban elmondható, hogy 3″ felett már minimum 320×480-as felbontás kell ahhoz, hogy ne lássuk pixelesnek a képet. 3.7″-nál jön az újabb ugrás efölött szerintem már 480×800 a legkisebb amit kaphatunk. Ha tényleg olyan kijelzőt szeretnénk, amin nem tudjuk elkülöníteni a képpontokat, akkor a 720×1280-as felbontást kell megcéloznunk.
Képalkotás módja: Két domináns technológia van a piacon. A hagyományos LCD kijelzők, és a Samsung által fejlesztett AMOLED. Az AMOLED a fiatalabb, mindössze pár éve jelent meg. Nem szeretnék ítéletet mondani egyik vagy másik fajta kijelző fölött, a közeljövőben várhatóan eldől, hogy csak az egyikük, vagy esetleg mindkettejük talpon tud maradni az okostelefonok piacán.

Központi chip, RAM, belső memória:

A processzor mellett MHz-ben feltüntetett órajel nem teljesen adja vissza a valós teljesítményt (hiszen az órajel mellett sok más egyéb tényező is befolyásolja a számítási teljesítményt), azonban a mobil chipeket viszonylag jól be lehet határolni ezzel az egy adattal. Ennek az az oka, hogy a telefonok, tabletek esetében a fogyasztás és a melegedés sokkal fontosabb tényező, mint egy asztali gépnél. Éppen emiatt az órajel növelését csak újabb és újabb gyártástechnológia segítségével tudták megvalósítani. Magyarán (nagyon leegyszerűsítve) általában nagyobb órajel = újabb processzorgeneráció = nagyobb teljesítmény.
A mobilokban nincs külön processzor és videokártya, hanem az egész egy központi chipbe (SoC) van beletokozva. A korábban leírtak miatt a grafikus teljesítményt is jó közelítéssel meg lehet állapítani a processzor órajeléből (illetve abból, hogy melyik generációból származik).
RAM kérdésben elmondható, hogy az újabb belépőszintű készülékeknél 256 MB-nál indul memória mennyisége. Ez kisebb erőforrásigényű alkalmazásoknál elég is (nagyobbakat pedig általában úgysem bírja el a központi chip). Tapasztalataim szerint 512 MB már mindenre elég, extrém esetektől eltekintve nem fog kijönni az 1 GB-os memória előnye.
A beépített háttértár az alkalmazások tárolása miatt fontos, hiszen microSD-kártyával akár 32 GB-ig is bővíthetjük a rendelkezésre álló tárhelyet. Ahogy az már említve volt, a 2.2-es Android verzió fölött az alkalmazások áthelyezhetők a memóriakártyára, ennek ellenére hamar el lehet használni a helyet. Ideális esetben legalább 1 GB belső memóriára van szükség.

Szoftver:
A felsorolt hardveres adatokon kívül érdemes megnézni, hogy a készülék fog-e kapni frissebb szoftvert. A legtöbb telefon már 2.3-mal érkezik, ami már jónak mondható. A régebbi telefonok esetében általában főzött ROM-mal meg lehet oldani a kérdést. A nagyobb gyártók idén elkötelezték magukat, hogy a készülék kiadását követően 18 hónapos frissítési garanciát vállalnak rá. Magyarán az addig megjelenő új Android verziókat el fogják készíteni frissítés formájában. Ennek hála a frissítés-ügy már nem annyira kardinális kérdés, mint korábban volt.

Egyéb:
A többi tulajdonság már csak igény, ízlés (és persze pénztárca kérdése). Csak néhány dolog, amit vásárlás előtt érdemes eldönteni: Mekkora felbontású kamera legyen benne? Milyen minőségű videofelvételt tudjon készíteni? Kell-e HDMI kimenet, FM-rádió? Legyen-e hardveres QWERTY billentyűzete?

Sokszor az egyik döntő tényező a gyártóról alkotott véleményünk, de hála az Android sokszínűségének, mindenki megtalálhatja a saját szájízének megfelelő példányt.

Hogyan kezdjek neki, mi kell hozzá?
Tudnunk kell, hogy ha Android telefont vásárolunk, szükségünk lesz egy Google hozzáférésre. A jó hír az, hogy ingyenesen regisztrálhatunk számítógépünkről a Google weboldalán ami a http://www.google.hu de magáról a vadiúj telefonunkról is. Javaslom mindenképpen, hogy az első Android vásárlása előtt - kényelmesen - készítsük el számítógépen a Google fiókunkat, sőt ha tehetjük és a régi telefonunk arra alkalmas, akkor szinkronizáljuk is fel a Google Sync segítségével az adatainkat.